Tényleg bajban lennénk, ha nem léteznének pszichiátriai szerek?

A kérdés már igen hosszú ideje aktuális. Mik is tulajdonképpen a pszichiátriai szerek?
Olyan kémiai anyagok, melyek képesek átjutni az agysejteket körülvevő védőrétegen (vér-agy gát), és megváltoztatni a sejtek közötti anyagcsere-folyamatokat – így közvetlenül befolyásolják az agy működését. Tehát hasonlóképpen működnek, mint az illegális utcai drogok, melyeket szintúgy lelki problémák elnyomására használnak az emberek.
De vajon az agyat befolyásoló kémiai anyagok ténylegesen alkalmasak lennének bármilyen lelki probléma megoldására?
Azt kell hogy megállapítsuk, hogy ha egy tudatmódosító szer átmenetileg valóban hatékonyan elnyomhatja a lelki bajokból adódó tüneteket, ám mindeközben semmivel nem mozdítja előre azt, hogy a tüneteket kiváltó okok kezelődjenek vagy megszűnjenek – az érzések elnyomásával mindössze elbújunk a zaklatottságaink forrásai elől. És függetlenül attól, hogy milyen rettentő titokzatosan és tudományosan vezetik elő, hogy a pszichiátriai szerek hogyan is „gyógyítják meg” a mentális betegségeket, a valóságban ezek sem képesek semmilyen életbeli szituációt megoldani, sem pedig lelki problémákat helyre hozni.
Eredetileg a pszichiátria a lélek gyógyításával foglalkozna, tehát azoknak a konkrét dolgoknak a kezelésével, melyek a mentális rendellenességeket kiváltják. A terület „szakemberei” már a 17. század óta bizonygatják, hogy képesek meggyógyítani a zavart elméjű embereket, azonban a lelki okok helyett minden esetben a betegek testét vették célba a „kezeléseikkel”. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, nyilvánvalónak tekinthetjük, hogy sem az agyszöveteket roncsoló lobotómia, sem pedig más erőszakos beavatkozás nem gyógyított ki senkit a mentális zavarokból. A látszat ellenére ez ma sincs másképpen: bár a véres jelenetek már a múlt homályába vesznek, a pszichiáterek a tudatmódosító szerekkel semmivel sem emberségesebb módon próbálják jobb állapotba hozni a „betegeiket”. Miután néhány percben meghallgatják a panaszokat, rövidesen kijelentik, hogy ez bizony depresszió, szorongás, személyiségzavar, vagy egy egyéb hangzatos diagnózis, melyet egyértelműen az agy „felborult kémiai egyensúlya” okoz – tehát ezeket a bizonyos „gyógyszereket” kell majd beszedni, hogy újra helyreálljon a rend. Ezen „kémiai egyensúlyzavarokra” sokféle elmélet született már, azonban, mivel egy élő ember agyában nem lehetséges megmérni a hírvivőanyagok egyensúlyát, ezek sosem kerültek bizonyításra.

A múltban volt már példa arra, hogy a zavart tudatú, vagy akár „depressziós” tünetektől szenvedő embereket kémiai anyagok nélkül is sikeresen kezelték. Azonban lássuk be: ez a megoldás sokkal kevesebb profitot képes hozni. Mivel ebben az esetben valódi törődésre és gondoskodásra van szükség – nem elég tehát 15 percet a beteggel tölteni és receptre felírni neki 2-3 pszichiátriai szert –, és az emberek valóban jobban lesznek, nem fogják életük végéig fogyasztani a különféle pszichiátriai szereket.

Tényleg bajban lennénk tehát, ha nem lennének pszichiátriai szerek? Nos, akkor rákényszerülnénk, hogy valódi megoldásokat alkalmazzunk. Ha pedig ezek nem állnak rendelkezésünkre, akkor a tudomány kénytelen lenne elkezdeni azon dolgozni, hogy meggyógyítsa az embereket, nem pedig bedrogozza őket. Az ön- és közveszélyes emberek kezelése pedig – mivel a pszichiátriákon már nem használnának többé tudatmódosító szereket az emberek lecsitítására – átkerülne oda, ahová mindig is tartoznia kellett volna: a rendészet területére, vagyis egyszerűen biztonságos, emberi körülmények között elkülönítenék azokat, akik veszélyt jelentenek másokra nézve – és mindezt senki sem nevezné többé „kényszergyógykezelésnek”, mivel sosem volt az.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük