Tényelgő története #3

Harmadik bejegyzés//

..szóval elkerültem egy ideggyógyászhoz, de már nem a rosszulléteim miatt jártam hozzá, hanem mert idegroncs lettem. Dolgozni, azt a nehéz fizikai munkát amit addig végeztem már nem tudtam. Komoly koncentrációt igénylő nagy felelősséggel járó munka volt. Menet közben pedig albérletbe költöztem és mivel veszélyben volt a megélhetésem és senkire se számíthattam, ezért kérleltem az ideggyógyászt csináljon valamit, mert nem akarok az utcára kerülni hajléktalanként. Akkor már szedtem az általa javasolt feszültségoldót. Ami inkább rontott az állapotomon. Nyomottá, tompává tett. Sokadik felvetésemre a doktornő ajánlotta, hogy forduljak pszichiáterhez. Hogy tud is ajánlani valakit. Megfogadtam a tanácsát, hiszen más választásom nem is volt. Mentem pszichiáterhez is magánrendelésre. Szépen kivártam a sorom, amikor megjelentem a rendelőjében. Behívott, foglaljak helyet, mi a gondja-típusú kezdőmondattal fogadott. Délután lehetett az idő, mert a szobájában szinte félhomály volt. Lámpa se égett. Helyet foglaltam. Azt hittem akkor, illetve úgy általánosságban korábban, hogy a pszichiáterek, pszichológusok na aztán Ők mindent tudnak az emberekről meg mindenről. Szinte csodát vártam már az első rendelésén. Miután helyet foglaltam elmondtam neki a gondomat, ahogy kérte. Felvázoltam kicsit a személyiségemet is, hogy legyen tisztába, kideríthesse mi a “betegségem” oka. Olyan célzattal, hogy akkor majd Ő meggyógyít. Nem kérdezett semmit. Megvárta míg előadom a gondom bajom, majd ment az íróasztala mögé gépelni. Furcsáltam hogy semmilyen refleksziót nem kaptam a mondataimra. De semmi tanács, vigasztalás vagy esetleg bátorítás nem szerepelt a repertoárjában. Viszont rövid idő alatt végzett a gépeléssel és már a kezembe is adott egy receptet, hogy váltsam ki és szedjem a felírt gyógyszert. Valamint kaptam egy A4-es méretű, egyébként szabványos szakvéleményt, amin a diagnózis is szerepelt. Egyből megütötte a szemem. “Skizofrénia”. Nem értettem akkor ez a diagnózis mit jelent, de tudtam hogy valamilyen szörnyű betegséget. Filmekből ismert kettős személyiségű amolyan kriminológiai bűnelkövető, akinek az egyik énje jó a másik meg gonosz. Tudathasadás. Addigra már sok mindenről olvastam és sok ismeretterjesztő film és cikk után se tudtam ezt a betegséget magamra húzhatónak találni. Ja és persze az orvos hozzáállása így már érthető volt. “Nem fog egy őrültnek elmagyarázni ilyen bonyolult személyiségzavarokat.” Ugyan is a pszichés betegségeket sokféle megközelítéssel nevezik el. Tudat hasadásos elmebetegség. Tudathasadásos személyiség zavar…stb. Persze a valóságban nincsenek olyan több személyiségű gonosztevők mint a filmekben, de létező egy olyan betegség, amit disszociációs neurózisnak nevez a konkrét tudomány, amiben elméletileg több személyiség lakozik egy emberben. Nem lehet ezt túlbonyolítani, mert hivatalosan személyiség nem is létezik. Biokémiai folyamatok vagyunk csupán az orvosok számára és Ők is a saját maguk számára, úgy nyilván, hogy ebbe a biokémiai folyamatba tetszőlegesen be lehet avatkozni. Sőt kényszergyógykezeléseknél be is kell hivatalos verzió szerint. Na de ezt már később tudtam meg. Ott a kedves doktornőnél megtudtam, hogy mi okozza az ideggyengeségemet, tompaságot, és apátiát. Skizofrénia. Amire még gyógyszert is kaptam. Eddig a történet még kellemesebbik része. Ugyanis mélydepressziós lettem. Ez is egy orvosi szakszó amit nagyon megtanultam. A skizofréniára adott gyógyszer egyik mellékhatása a sok közül depressziót okozott egy abszolút kilátástalan élethelyzetben. Szedtem a gyógyszert mint a kisdobos. Jobban akartam lenni, vissza nyerni a rég erőmet és energiámat de pont mélydepresszió lett a vége ennek a beavatkozásnak. Pontosabban hogy mi lett a vége azt még nem tudom, de minden összejött a negatív dolgok közül és már nem láttam más kiutat az élethelyzetemből mint az öngyilkosságot. Sokat tépelődtem rajta de egyik éjszakai sétálgatásom során csak úgy döntöttem, hogy beveszem az egész havi adag gyógyszert az összes feszültségoldóval együtt ami csak volt nálam. Meg akartam halni. Álomba merülni és nem kelni fel soha. Elaludni sikerült is a nagy mennyiségű gyógyszertől és eszméletlen voltam vagy négy-öt napig. Filmszakadás. Amikor magamhoz tértem épp ki voltam kötözve a sürgősségi osztályon. Állítólag rá támadtam az ápoló személyzetre amíg eszméletlen voltam ezért kötöztek ki…amit egyébként elhittem és bűntudatom is volt e miatt, de így utólag furcsa..eszméletlen voltam, kvázi kómában. Alvajáró pedig még nem voltam. De lehet, csak ez olyan mint a horkolás. Aki csinálja nem tud róla.. Szóval magamhoz tértem. Rövid úton vittek is a sürgősségiről a zártosztályra. Megfigyelő, rácsos ágy stb..na innentől azt hittem már rosszabbul nem lehetek. De sajnos tévedtem. Elkezdődött az életem egy olyan szakasza, amit ha könyvben olvasok vagy másoktól hallok, nem hiszem el, hogy olyan dolgok a valóságban megtörténhetnek. Mára már sokan tudják, hogy a zártosztály az nem kellemes élőlények számára. Rideg embertelen közeg. Büntető, javító-nevelő jelleggel és tudatmódosító gyógyszerekkel, amelyek antidrogként funkcionálnak. Nem jól érzi magát tőle az ember, hanem rosszul. A központi idegrendszerre, agyra ható szintetikus gyógyszerek. Amelyekkel bizonyos eredményeket el is tudnak érni a szakemberek. Befolyásolni tudják az agyműködést… Folytatom a történetem..

Tényelgő

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük