Tényelgő története #1

Az első bejegyzés//

Egy valóságosan megtörtént eddigi életútnak a mozzanatait, illetve eseményeit szeretném megosztani az olvasókkal. Elsősorban azokkal, akik valamilyen formában érintettek pszichés betegségekben. Akár hozzátartozó, akár ismerős, barát, pszichiátriai dolgozó és nem utolsó sorban lelki eredetű (pszichés) betegként érintett. A fókusz, a hangsúly a betegeken van a szösszeneteimben, mivel valahogy még is ők a főszereplői vagy elszenvedői azoknak a megpróbáltatásoknak, ami egy ilyen betegséggel jár. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert a tapasztalataim szerint sok esetben a hozzátartozók, vagy pszichiáterek, orvosok helyezik előtérbe magukat. Vagy a gyógyító tevékenység helyeződik előtérbe, az igazi áldozatok helyett. Nevezhetném Őket betegnek, vagy kisiklott életű szerencsétleneknek vagy egyéb megnevezésekkel is illethetném őket..De a tapasztalataim, személyes véleményem és érzéseim szerint ők elszenvedői, áldozatai olyan torz társadalmi folyamatoknak és helytelen emberi és sok esetben helytelen gyógyítói hozzáállásoknak, amelyek egyre több ember szerint valósak és sajnos valamilyen szinten még “konzerválódtak” is, rossz beidegződésként vagy rossz gyakorlat esetleg rossz szokáskén. Furcsa dolog ez, hogy rossz szokásról beszélek, hiszen nem valós, torz megközelítés ártalmas gyakorlatokat szokásként megjelölni. Pl. senki nem mondja, hogy a lopás a szokásom. Vagy hogy az alkoholizmus a szokásom. Vagy jelen esetben, hogy a skizofrénia a szokásom. /zárójelben: a skizofrénia az általam inkább lelki eredetűnek gondolt, de hivatalosan olyan betegségek gyűjtő megnevezése, amit azokra az emberekre használ a mai orvostudomány, akiknek valamilyen mentális, vagy személyiségzavarbeli problémájuk van. Ez számtalan formában megnyilvánulhat. Logikátlan vagy annak tűnő viselkedésben. Helytelen vagy annak tartott érzelmi reakciókban. Olyan téveszmékben, amelyek valótlan tényeken alapuló téves önképet vagy identitást adnak. Ezeknek lehetnek szélsőséges jelei, amit a környezet általában azonnal észre vesz. Az érzelem, vagy élményvilág természetes félelmi, védelmi, önvédelmi és stressz-reakcióinak a felnagyítódása akár paranoid jelleggel és ezek állandósultsága, és egyéb problémák, amelyeket egyébként nehezen viselnek a betegek és a hozzátartozók is egyaránt. Hogy tud e állandósulni egy ilyen pszichózis, azon most már vitatkoznak a legokosabb emberek, kutató orvosok is. Ami azért érdekes, mert ez határozza meg, hogy egy betegnek egy életen át szednie kell e tudatmódosító gyógyszereket, vagy esetleg csak egy minimális ideig, vagy egyáltalán nem, abban bízva, hogy stabil, nyugodt pozitív környezetben saját magától visszaáll, harmonizálódik az érintett személy érzelmi és élmény funkciója. Számomra nem szerencsés emberi lelkekről úgy beszélni, mintha biomotorok lennének. “Kicserélünk néhány alkatrész, aztán még elzötyög egy darabig” – hozzáállással. Eddig a zárójel, egy kis betekintést engedve az orvosok, pszichiáterek által használt szakzsargonba. És itt elkezdődhetne egy hitvita, vagy gyakorlati tapasztalatokon alapuló feltételezés-probléma. Van e lélek, szellem..stb. Ha van, akkor az emberi léleknél lehet e tudatmódosító szereket használva gyógyító hatást elérni. Ha nincs lélek, akkor szerencsés e kiiktatni a gondolkodás és hitvilágunkból ezeket a fogalmakat ilyen vagy olyan megfontolásból. Az én válaszom kitűnik már a kérdés felvetésből is. Hadd vessek fel ilyen kérdéseket is. Hátha nem fognak pusztán ettől őrültnek gondolni..talán még a szakemberek se.

Ez volt az írás sorozatomnak a felvezetése. Nem szeretnék senkivel indokolatlanul igazságtalan, vagy előítéletes lenni. De mindenki a saját szemszögéből tudja látni az életét a legreálisabban. Még akkor is, ha érzéseink elsodorják időnként a józan ítélőképességünket. Mindenki a saját érzéseit láthatja a legtisztábban. És érzésekkel nem lehet vitatkozni. Nem azért mert nem szabad, hanem nem lehetséges. Mint ahogy a léggömböt se lehet dinnyévé alakítani. Lehet elméletileg, de az egy hamis illúzió lesz csupán. Mindenki a saját érzésvilágával fogja fel a világ jelenségeit és szociális lényként a saját élményvilágával próbál beilleszkedni, boldogulni az emberi kapcsolataiban. Ez a betegeknél is így van. Kérdés még, hogy ha egy orvos-pszichiáter a lehető legnagyobb mértékben kiiktatja ezt, és egy közömbös, jobb esetben tárgyilagos vagy annak gondolt analitikai megközelítést használ, akkor mennyire tud valós véleményt alkotni egy másik emberi lényről..? Lehet a válasz pozitív, vagy negatív kicsengésű, de minden esetre komolyabban veendő ez a gondolatsor annál, hogy valaki a diplomájával unottan legyint erre a felvetésre. Folytatom a történetem..

Tényelgő

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük