Tanácsok az otthoni tanuláshoz

Az Alkalmazott Oktatástan hasznos tanácsai azoknak a szülőknek, akik otthon segítik gyermekeik tanulását a “digitális munkarend” ideje alatt.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a jelen helyzet sok szülő számára kemény próbatétel és plusz teher. Összegyűjtöttünk pár dolgot, amely talán számodra is segítség lehet ebben a nehéz időszakban.

Mindenek előtt leszögeznénk: ne várj el túl sokat a gyermektől! Ez neki is új helyzet, a tanárainak is és persze a szülőnek is. Légy egy kicsit elnézőbb most. Ez senkinek sem könnyű, és a gyermekek még inkább érzékenyek lehetnek a jelenlegi stresszhelyzetre.

  1. Készíts napi beosztást a gyermeked számára és ragaszkodj is hozzá. Nem kell bonyolultnak és túl részletesnek lennie (sőt), de legyen és tartsátok is be. Legyenek benne az étkezések, valamint a szünetek és pihenőidők is. Ez ki lehet függesztve valahová a falra vagy mágnessel a hűtőre. A pontosan lefektetett és következetesen betartott egyszerű szabályok stabilitást adnak ebben a zűrzavaros helyzetben.
  2. A tanulás ne legyen 3-4 óránál több és tegyük lehetőleg délelőttre, illetve kora délutánra. Később már könnyen lehet, hogy a gyerek amúgy sem olyan éber illetve friss. Ezt akkor egyszerűbb megtenni, ha már elkezdődnek az online órák (már amelyik pedagógus illetve iskola ezt kivitelezni tudja). Emellett az sem rossz, ha nem borul fel teljesen az eddigi életritmus: mint hogy reggeltől kora délutánig iskola.
  3. Délután legyen kikapcsolódás, játék, szabadon választott foglalkozás. Ez gyermekfüggő: valamilyen hobbi, rajz, olvasás, kártyázás, kreatívkodás – attól függően, hogy mit szeret a gyermek illetve mire van lehetőség, van-e testvér stb.
  4. Mindennap mozogjon. Ezt egy átlagos, egészséges gyermek nem is tudja „nem megtenni”. 🙂 De otthon könnyen kimaradhat az, ami az iskolában evidens és könnyű betartani.
  5. Mindenképpen legyen a szülőnek saját ideje. Ha nem szabadságon van, hanem megoldható számára az otthoni munka, akkor olyan idő, amikor ő is pihen vagy egy kicsit a hobbijának is szenteli az idejét. Lényeges, hogy a szülő is legyen a lehetőségekhez mérten kipihent. Ezt sokszor nem egyszerű kivitelezni, de nagyon is szükséges! Otthon dolgozó szülőknek is javasolt a napirend, amelyhez tartják magukat.
  6. Töltődjünk fel humorral, jókedvvel mindennap, vegyük egészségesen lazán a dolgokat. 🙂
  7. Változtassunk a fontossági sorrenden! Ha most nem csillog a lakás úgy, mint korábban, ne problémázzunk rajta.

További általános tanácsok

A jelen helyzetben szinte a szó szoros értelmében ömlik a médiából a negatívum. A lehető legkevesebbet olvassunk, nézzünk és hallgassunk híreket!

Ha mi stresszelünk és egyfolytában a járványról beszélgetünk, azt a gyerekek megérzik, és ők maguk is stresszesebbek és nehezebben kezelhetőek lesznek.

Bőségesen elegendő az, ha naponta-kétnaponta egyszer megtekintjük a legfrissebb híreket a hivatalos oldalon. Ennél többet nem kell tenni. A média „dolga”, hogy az emberekben félelmet és pánikot keltsen. Hajlamos felnagyítani, kiszínezni és más nézőpontból mutatni a tényleges híreket.

Legyünk higgadtak, következetesen tartsuk magunkat a kitűzött napirendhez, és amennyire csak lehetséges, éljük az életünket úgy, ahogy eddig is. 🙂

Ha elakadtál, keress minket e-mailben vagy telefonon! Igyekszünk segíteni! Következő cikkünk arról fog szólni, milyen tünetekre kell figyelni a gyerek tanulásakor, illetve hogy ezt hogyan lehet megvalósítani.

Szeretettel:
Alkalmazott Oktatástan
70/677-0585
erdeklodes@apshun.hu

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

16 + 19 =