Önszántából ment be, de nem jutott ki élve a pszichiátriáról

V.Gy-né gyógyszerfüggőséggel, de jó fizikai állapotban, önszántából
került egy budapesti kórház pszichiátriai osztályára 2004 novemberében.

A nő a folyamatos gyógyszerezés következtében elszédült és elesett; bal szeme kiakadt, amit hetekig kezeletlenül hagytak. Az osztályon való tartózkodása során egy betegtársa álmában oly mértékben fojtogatta, hogy annak nyoma maradt a nyakán. Az osztály személyzete és osztályvezetője – bár több esetben szembesült már a beteg fojtogatási hajlamaival – érdemi intézkedést nem
tett a többi beteg védelmében. Fizikai állapota rohamos hanyatlásnak indult, ezért átvitték ugyanazon kórház traumatológiájára. Január 7-én a pszichiátriára visszakerülve a zárt osztályon helyezték el; az alkalmazott kezelésre állapota folyamatosan romlott. Az ágyhoz kötözték, a kikötözés következtében fellépő felfekvéseit nem kezelték. A folyamatos fekvéstől már a tüdőgyulladás jelei mutatkoztak. Fizikai vizsgálatot csak a hozzátartozók nyomására végeztek, de már
későn: V.Gy-né szíve egy este leállt. Újraélesztették és átszállították egy másik kórházba, ahol azonban már nem tudtak rajta segíteni. Az egyébként jó fizikai állapotban lévő
nőnek a két hónapos pszichiátriai kezelés az életébe került.

Lánya, M.M. így nyilatkozott: „Én elsősorban azt sérelmezem, hogy kikötözve, meztelenül, altatva, etetés-itatás-mosdatás nélkül fektetik az anyukámat, szerintem ez csak hozzáállás kérdése, innentől én ezt embertelennek tartom.” V.Gy-né kezelőorvosa a Szent István kórházban a következő orvosi véleményt írta a beteg egészségügyi dokumentációjába: „A trauma [elesés] és a halál között ok-okozati összefüggés nem zárható ki.” Édesanyja halálát követően M.M. feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt, majd ezután kapcsolatba lépett az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvánnyal. Azalapítvány az ügy dokumentálását követően feljelentés-kiegészítést nyújtott be, további adatokkal támasztva alá a feljelentés megalapozottságát. A nyomozás során a rendőrség igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki az ügy tisztázása céljából.

A 2005. december 21-én kelt határozat szerint a szakértő az üggyel kapcsolatban a következő megállapítást tette:„A halál bekövetkezése vonatkozásában nem bizonyítható ok-okozati összefüggés valamely szakközreműködő szakmai szabályszegésével. Másképpen fogalmazva szakmai szabályszegés orvosi-ápolói oldalról nem bizonyítható.”

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük