Fokozott vírusveszélynek teszik ki az időseket

Az idősek otthonainak lakói koruknál fogva fokozottan ki vannak téve a koronavírus fertőzésveszélyének, mégis olyan pszichiátriai szereket szedetnek velük, melyek a kutatók szerint káros hatással lehetnek immunrendszerükre, így lecsökkentve a vírussal szembeni védettségüket. Erre hívja fel most a figyelmet egy jogvédő szervezet, amely szerint fontos lenne felülvizsgálni az időseknek adagolt pszichiátriai szerek indokoltságát.

A szervezet (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért – CCHR) szerint világszerte jellemző, hogy az otthonokban élő időseknél túlzott mértékben alkalmaznak antipszichotikus szereket (, mindössze azért, hogy a személyzet számára könnyebb legyen kezelni őket – és nincs ez másként Magyarországon sem. A New England Egyetem kutatói nemrégiben publikáltak egy tanulmányt, melyben a talált eredmények alapján kifejtik, hogy az egyik leggyakrabban alkalmazott antipszichotikum – amely hazánkban is az egyik legtöbbször felírt ilyen szer – jelentősen elnyomhatja az idősek immunrendszerét. Klinikai jelentések rendszeresen arra mutattak rá, hogy az ilyen szerekkel kezelt idős páciensek fogékonyabbak a fertőzésekre. Mindeddig nem volt magyarázat a jelenségre, ezért fogtak bele az ilyen irányú kutatásokba.

A kutatók azt írják, hogy az eleve legyengült immunrendszerű idősebb betegeknél erősen mérlegelni kell az ilyen pszichiátriai szerek felírását az úgynevezett indikáción túli esetekben (vagyis amikor a szert nem a hivatalos diagnózis alapján írják fel), mint a demencia vagy az álmatlanság, mivel az ilyen kórképekben jelentősen hiányosak a hatékonyságukat igazoló bizonyítékok.

A jogvédő szervezet jónéhány olyan magyarországi esettel is találkozott, ahol indokolatlanul alkalmaztak antipszichotikus szereket szociális otthonokban élő idős embereken. Az alábbi két eset például a közelmúltban történt:

2018-ban egy idős asszony szociális otthonba került, miután lánya pszichiátriai kivizsgálásra vitte. Korábban, míg saját házában élt, el tudta látni magát, másik lánya rendszeresen látogatta. A pszichiátrián, mivel nem viselte jól, hogy kiszakították saját lakhelyéből, antipszichotikus szert írtak fel neki, amit az otthonban is folyamatosan adagoltak tovább. Kilenc hónap múlva annyira leromlott az állapota, hogy elhalálozott.

2017-ben egy idősek otthonában élő férfit nyugtalanság miatt pszichiátriára szállítottak, ahol antipszichotikumot állítottak be neki, méghozzá az indokolt adag több mint négyszeresét. Bár a férfi egészségi állapota egyre romlott, súlyos fertőzések alakultak ki nála, a szert mégis csak bő két hónap után állították le, mikor már alig tudott kommunikálni a külvilággal. Néhány hónappal ezután a kialakult fertőzések okozták a halálát.

Figyelembe véve, hogy éppen az idősebb korosztályban a legnagyobb a halálozási arány a COVID-19 fertőzöttek között, a jogvédő szervezet felhívja a nyilvánosság figyelmét, hogy kiemelt fontosságú lenne felülvizsgálni az olyan szerek alkalmazását, melyek a jelenleginél is nagyobb veszélynek teszik ki őket.

Fotó: Hand photo created by pressfoto – www.freepik.com

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 + 2 =