A pszichiátria diagnózisai nem betegségek

Az alábbi cikket Jonathan Shedler Ph.D., nemzetközileg ismert amerikai pszichológus publikálta a Psychology Today nevű magazinban 2019 július 27-én.

Az első héten, amit a pszichiátriai tanszék tagjaként töltöttem, egy haladó pszichiáter rezidens – akit most Dr. G-nek fogok nevezni – bemutatott egy esetet nekem. Dr. G adott néhány adatot az eset családi hátteréről, majd sorolni kezdte a gyógyszereket, melyeket felírt neki.

– Egy pillanat – szóltam közbe. – Mire kapja ezt a kezelést?
– Szorongásra.
– Hogy érti azt, hogy szorongásra?

Dr. G. félrehajtotta a fejét, és üres tekintettel nézett rám, mintha nem értené, amit mondok. Átfogalmaztam a kérdésemet.

– Mit gondol, mitől szorong a betege?

Most a másik oldalra hajtotta a fejét.

– Mi okozza a szorongását?

Dr. G eltöprengett, majd felderült:

– Generalizált szorongási zavara van!
– A generalizált szorongási zavar nem az oka a szorongásának. – magyaráztam neki. – Ez csak a címke, amit a leírására használunk.

Újra egy üres tekintet. Megpróbáltam másképpen megközelíteni.

– Mit gondol, mi történik pszichológiai értelemben?
– Pszichológiailag?
– Igen, pszichológiailag.
– Szerintem ez nem pszichológiai, hanem biológiai.
– Rendben, ez kezdetnek jó. – feleltem. – Mondja el, miért gondolja ezt.
– Az édesanyjának is szorongása volt.
– És ez azt jelenti, hogy a betege szorongása biológiai eredetű?
– Igen.

Most rajtam volt a sor, hogy félrehajtsam a fejem.

– Nézzünk meg egy elméleti példát. Mondjuk, hogy a betegét születése után örökbe fogadták, és így biológiailag nincs kapcsolat közte és az édesanyja között, aki felnevelte. Gondolja, hogy egy szorongó anya, aki folyamatosan arról beszél, hogy a világ egy veszélyes hely, kiválthatna szorongást a gyermekből?”
– Sosem gondoltam még erre így.

Elfojtottam egy pillanatnyi késztetést arra, hogy a falba verjem a fejemet. Aztán aláírtam Dr. G. kezelési tervét, és reménykedtem benne, hogy legalább a kíváncsiság apró magját sikerült elültetnem benne.

A DSM-ben felsorolt diagnózisok – Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv, a pszichiátria úgynevezett bibliája – nem okoznak semmit. Ezek nem tények. Ezek megegyezésen alapuló címkék – egyfajta rövidítések – a tünetek leírására. A generalizált szorongási zavar azt jelenti, hogy egy személy szorongást vagy aggodalmat élt át az elmúlt hat hónapban vagy régebb óta, ami elég súlyos volt, hogy problémákat okozzon neki – semmi többet nem jelent. A diagnózis egy leírás, nem magyarázat. Azt állítani, hogy a szorongást a generalizált szorongási zavar okozza, legalább annyira értelmetlen dolog, mintha azt mondanánk: a szorongás oka a szorongás.

Ugyanez igaz a többi általános diagnózisra is a DSM-ben. A súlyos depresszív zavar azt jelenti, hogy a személynek legalább két hete folyamatosan nyomott a hangulata, vagy nem talál örömöt vagy érdeklődést a tevékenységeiben, jó néhány más tünettel együtt, melyek a nyomott hangulatot kísérik. A súlyos depresszív zavar nem okozza a tüneteket, ez csak a kifejezés, amit leírásukra használunk.

Ez a gondolkodás tehát körbe-körbe megy: Honnan tudjuk, hogy a beteg depressziós? Mert jelen vannak nála a tünetek. Miért vannak ilyen tünetei? Mert depressziós.

A zavart ebben az okozza, hogy más orvosi diagnózisok az eredettanra mutatnak – a háttérben meghúzódó biológiai kiváltó okokra. Ezért van az, hogy a „mellkasi fájdalom” nem egy diagnózis, hanem egy tünet. Az érszűkület, a szívizomgyulladás és a tüdőgyulladás diagnózisok. Ezek a mögöttes biológiai állapotokat írják le, melyek a tüneteket okozzák.

A pszichiátriai diagnózisok kategorikusan különböznek ezektől, mert ezek csupán leírnak tüneteket, nem pedig magyaráznak. Orvosi betegségnek hangzanak, főként a vészjóslóan hozzáfűzött „zavar” kifejezés miatt, de mégsem azok. Ha a generalizált szorongást vagy a súlyos depresszív zavart egyenértékűnek tekintenénk a tüdőgyulladással vagy a cukorbetegséggel, kategóriahibát vétenénk.

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság ugyanerre mutatott rá. Egészen mostanáig szerepelt a weboldalukon egy kristálytiszta ellentmondás a DSM-et illetően: „A diagnosztikai kritériumok egy közös nyelvet biztosítanak a klinikai kommunikációhoz… Az egyforma diagnosztikai címkével rendelkező betegek nem feltétlenül szenvednek ugyanazon okokból származó zavaroktól, és nem feltétlenül reagálnak ugyanazon kezelésekre.”

Amikor a National Institute of Mental Health (Nemzeti Mentális Egészségügyi Intézet) kijelentette, hogy a DSM diagnózisai nem térképezik fel a mögöttes kiváltó okokat, és emiatt nem képezhetik alapját a mentális egészségügyi kutatásoknak, az Amerikai Pszichiátriai Társaság egyetértett. „A DSM elsősorban egy útmutató, mely segít az orvosoknak a leírásokban”, írta válaszában a DSM-5 munkacsoportjának vezetője. „Egy közös nyelvet biztosít az orvosoknak.”

Hogyan érthette ezt félre Dr. G.? Hogyan gondolhatta, hogy a generalizált szorongási zavar egy betegség, ami a szorongást okozza?

Küzdelmeikkel szembenéző tanítványaink az ilyen konkrét gondolataik kimondásával tükröt tartanak képmutatásunknak.

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság azt mondja, hogy az azonos diagnosztikai címkével rendelkező betegeknek nem feltétlenül vannak ugyanolyan zavaraik, és nem feltétlenül reagálnak ugyanazon kezelésekre. A kutatók a DSM diagnózisai alapján írják meg a kezelési útmutatókat. Szakmai szervezetek a DSM diagnózisai alapján publikálják a gyakorlati útmutatókat. Az egészségbiztosítók ragaszkodnak hozzá, hogy kövessék a DSM diagnózisaira alapozott útmutatásokat. A gyógyszergyártó cégek pedig ilyen reklámokat jelentetnek meg a tv-ben: „A depresszió egyértelműen egy betegség…, ami erőteljes hangulati és testi tüneteket okoz.” Hát persze.

Érzékelhető az ellentmondás?

Mostanában találkoztam egy teszttel a DSM-5 tanulási útmutatójában, amelyet az Amerikai Pszichiátriai Társaság adott ki. Esetek jellemzőihez kellett diagnózist párosítani, melyet több lehetőségből kellett kiválasztani. Az egyik esetben a beteg félt a repüléstől, és ezt ez a kérdés követte: „A következő zavarok közül melyik a legvalószínűbb, hogy a beteg szorongását okozza?”

Az én válaszom ez lett volna: „A fentiek közül egyik sem, mert a DSM diagnózisai csupán leíró címkék, nem pedig okok.” A tanulási útmutató válasza ez volt: „c) specifikus fóbia – szituációs típus”.

Én megbuktam volna ezen a vizsgán. A tanulóm, Dr. G. viszont könnyedén átment volna.


Eredeti cikk: https://www.psychologytoday.com/us/blog/psychologically-minded/201907/psychiatric-diagnosis-is-not-disease

Fotó: Designed by Pressfoto / Freepik

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük